TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

"Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

Kryon



A következő hatalmas szellemi fejlődést, a Kryon kötetek olvasása jelentette számomra. A plejádok tanításait követően, úgy éreztem, hogy ez egy kiteljesedettebb, és még részletesebb magyarázata mindannak, amit eddig megtudtam.

Kryon, egy csodálatos angyali lény, aki a mágnesesség mesterének nevezi magát, aki egy, a "Föld mágneshálójának átállítására szakosodott csoport" energiáját képviseli. Tanításait egy Lee Carrol nevű amerikai férfi kezdte el közvetíteni, 1990 környékén. 

http://www.youtube.com/watch?v=Xtdl-bsNaB4&translated=1 

Először kisebb, majd egyre nagyobb közösségek előtt adta át tanításait, és közvetlenül válaszolt is az ott elhangzott kérdésekre. Később a Kryon csoport, Carrol és segítőtársai, szinte az egész világot bejárták és járják azóta is.  A tanítások anyagából, eddig 11 kötet jelent meg, rengeteg nyelvre lefordították és óriási érdeklődés kísérte pályafutását, szinte az egész világon. Több ízben, az ENSZ székházában is sor került közvetítésre. Ma már minden földrészen vannak olyan médiumok, köztük Magyarországon is, akik Kryont közvetítik.

A magyar csatornázót Alone-nak hívják, és közvetítéseit személyesen is meg lehet hallgatni, de az Interneten keresztül is átélhető.

Hallgassátok meg Alone közvetítéseit: http://szeretetegysege.hu/letoltesek.html  http://szeretetegysege.hu/parkapcsletoltesek.html

Alone honlapja: http://www.kryon.shp.hu/hpc/web.php?a=kryon

Kryonra először is jellemző az erős szeretetenergia, amit a közvetítésein, de még a könyvek olvasása közben is érezni lehet, elmondása szerint, ez az Otthon energiája, ahová mi mindannyian tartozunk. Mérhetetlen szeretettel, és tisztelettel beszél az emberiségről, mint hatalmas szellemi lényekről, akik Isten társteremtőjeként egyedülálló, és különleges feladatot végeznek a Föld nevű bolygón. Ez a feladat pedig nem más, mint egy óriási kísérlet az energiával, melynek mi nem az alanyai, hanem a végrehajtói vagyunk. Elmagyarázza, hogy a Föld nevű, csodálatos élő bolygón, a szabad akarat zónájában, vállaltuk, hogy az angyali dimenziókból, időről-időre, emberként leszületve, és elfeledve isteni lényegünket, szerepeket írunk és játszunk el, hogy érzelmeket tapasztaljunk meg, melyek az energia különféle frekvenciáit képviselik. Ezek lehetnek a legalacsonyabb rendű, és legsötétebb energiák, mint a félelem és a gyűlölet, de lehetnek a legcsodálatosabb, legmagasztosabb szeretet energiák is. Ezen a bolygón ugyanis, ebben a két pólusú világban, ebben a semleges közegben, mindez megtapasztalható.  A kísérlet célja, annak vizsgálata, hogy az emberiség kollektív rezgése, melyik pólus felé fog eltolódni, hogy tudatos választásával visszatalál-e eredetéhez, a fény családjához. Ugyanis Isten, ennek eredménye szerint fogja teremteni a következő világokat. Valahol nagyon távol, most formálódik egy új univerzum, amely az emberiség energiáját képviseli.

Kryon mesél arról, hogy korábban háromszor is végrehajtott ilyen korrekciót a mágneses hálóval, mert bizony több ilyen kísérlet is folyt már a Földön, melyek kudarcot vallottak, és emiatt az emberi lelkek, az újrakezdés mellett határoztak. Így pusztult el Lemúria, és Atlantisz is. Elmondása szerint e két alkalommal teljesen újjá formálódott a Föld bolygó, mivel e két földrészt elnyelték az óceánok. A harmadik alkalom, amikor a háló átállítása történt, a Vízözön (második Atlantiszi civilizáció pusztulása) volt. Ekkor nem halt ki az egész emberiség, amelyet a korábbi pusztulások után mindig újra kellett telepíteni. Az emberi DNS-ünk ilyenformán nem teljesen földi eredetű, az a "hiányzó rész", amely az állatvilágtól megkülönböztet bennünket, az univerzum más helyeiről származó, "az emberéhez hasonló biológiai felépítésű, ám a magas szintű tanulás útján járó lényekről származik".

A mágneses háló mostani korrekciója azért történt meg, mert az emberiség, a kísérlet végéhez érkezett. A szellemi birodalmakból, 25 földi évenként megmérik a bolygó rezgési szintjét, és 2012-vel bezárólag (ez az utolsó mérés időpontja), valamint az előző kettő, 1962, 1987 mérési eredménye dönti el a bolygó, és az emberiség sorsát. A Mennyország legnagyobb meglepetésére, mivel az 1962-es mérési eredmény még nem utalt erre, az 1987-es év mérése jelentős emelkedést mutatott a bolygó rezgésszintjében, mivel az emberi tudatosságban változás állt be. Ez volt az úgynevezett HARMÓNIKUS KONVERGENCIA, amely során az emberiség megkapta az engedélyt arra, hogy elkerülje a pusztulást, és egy magasabb szintre léphessen. A háló beállításait tehát ennek megfelelően, az ötödik dimenziós rezgésszintre helyeződés elősegítésére kellett megtenni.

Miért is van jelentősége a mágnesháló beállításának? Azért, mert az emberi DNS, mágneses kölcsönhatásban van ezzel a hálóval. A mostani korrekció tehát azt a célt szolgálja, hogy a DNS-ünk is megváltozzon, újrakapcsolódjon azokkal a kristályos, fénykódolt szálakkal (ily módon 12 szálassá váljon), melyek segítségével, tudatunk teljes egészében kiterjedhet a többi dimenzióba, és a testünk, képes lesz magába fogadni teljes lelkünket.

Kryon megtanít arra is, hogy hogyan is kell "istenként" gondolkodni, ahhoz, hogy megértsük azt a földi világot, amelyben élünk, hogy így szemlélve valóságunkat, természetessé váljanak azok az események, és történések, amelyeket emberi ésszel nehéz felfogni, és megérteni. Ilyenek a halál is. Csak így, ha értjük a lélek örök és halhatatlan lényegét, vagyunk képesek elfogadni, hogy a földi testünk halála, mindig a lelkünk beleegyezésével történik. A test halála csak ebben a dimenzióban törvényszerű, amikor a lélek majdnem teljes egészében el van választva tőle. A magasabb fizikai birodalmakban, a test egészsége, korlátlan ideig tartható fenn, és ha a lélek úgy dönt, akkor kilépve a fizikai testből, egy testetlen létben folytathatja fejlődését, amíg vissza nem tér a teljes EGY-ségbe.

Kryon mesél a karma lényegéről, amely tulajdonképpen "leckét", megoldandó feladatot jelent. Ezeket korábbi életeinkben, mi magunk teremtettük, és teremtjük most is azzal, hogy megoldatlan problémákat, feldolgozatlan energiát hagytunk, hagyunk hátra, és valamely következő életünkben megteremtjük a lehetőségét annak, hogy ezeket megoldhassuk. A gondolataink által teremtünk, és mindig, minden teremtésünket meg kell tapasztalnunk. Ez az  UNIVERZUM TÖRVÉNYE. Ezért van nagyon nagy jelentősege annak, hogy soha ne gondoljunk, ne tegyünk olyat másnak szándékosan, aminek mi sem örülnénk, ha más tenné velünk, hiszen ezek a negatív gondolatok és tettek végül visszaütnek ránk. Azt is hozzáfűzi, hogy ebben az új energiában, amely most beárad a Földre, minden léleknek lehetősége van kérni, a karmikus leckéinek eltörlését.

Amikor egy-egy karmikus feladatot megoldunk, az rögzül a bolygó kristályaiban is, és energia szabadul fel, mely emeli a Föld rezgését. Ebből megérthető, hogy a Földanya, amely egy élő tudatos lélek, mennyire össze van hangolva a rajta fejlődő emberiséggel. Eredetileg arra szánták, hogy ennek a galaxisnak az élő könyvtára legyen, hogy itt gyűjtsék össze, a teremtésben eddig megalkotott, összes faj DNS-ét, és hogy találkozóhelye legyen a fény magas tudatosságú civilizációinak. Később mégis vállalta, hogy otthont ad az emberiségnek e nagy kísérlet elvégzéséhez, és cserébe mi hála helyett, vég nélkül pusztítjuk, és tevékenységünkkel, nap mint nap, fajok százait tüntetjük el.  Ezért is nagyon fontos megértenünk, hogy nem zsákmányolhatjuk ki vég nélkül az ő ásványkincseit, és nem szennyezhetjük tovább földjeit és vizeit, mert ezek az Ő testének részeit képezik. Ha abbahagynánk az ő módszeres pusztítását, és életünk minden percét a vele, a természettel, és az egymással való harmónikus kapcsolat és egység jellemezné, akkor egycsapásra megtörténne a felemelkedésünk. Nekünk kell a bolygó őrzőivé válnunk, és biztosítani a Földanya testének egészségét, jólétét, és cserébe ezért mindent megkapunk tőle, hogy mindez számunkra is biztosítva legyen. 

Kryon sok-sok érdekes tanítása között még olvashatunk a szellemi dimenziók hierachiájáról, az univerzum felépítéséről és szerkezetéről, a kozmikus szövedékről, az időről, (amit csak mi érzékelünk lineárisnak, odaát minden a MOST pillanatában létezik), és még számtalan lebilincselően izgalmas témáról.

Ha neked is felkeltettem az érdeklődésedet, akkor érdemes a Kryon köteteket megszerezni, és elolvasni, de a www.kryon.hu weblapon is rengeteg közvetítés anyaga található.

2012. 10. 30.

Ma kaptam értesítést, hogy megjelent, és szabadon letölthető, Kryon eddigi tanításainak rövidített összefoglalója, Bakó Kálmán munkája eredményeként.

http://www.kryon.hu/Kryon.pdf

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 230
Heti: 1 515
Havi: 6 107
Össz.: 2 252 778

Látogatottság növelés
Oldal: Kryon
TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT! - © 2008 - 2024 - tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »